Beach (Infinite)

A nyári nap fáradhatatlanul tűzött alá az égboltról, cseppet sem fukarkodva melegével. Sehol egy felhőt nem lehetett látni, még a szél is aludt, mintha feladták volna a küzdelmet a tűző nap erejével és elmenekültek volna. A napsugarak erejét az aszfalt és a vasbeton épületek még inkább megnövelték. Rendkívül meleg volt, a hőmérséklet a melegrekord környékén járt. Az emberek legszívesebben nem csináltak volna semmit ilyen időben, csak lustán feküdtek volna lehűtött, besötétített szobájukban vagy a tengerparton egy pohár hideg ital kíséretében. Ezt azonban sajnos a legtöbben nem tehették meg, ugyanis dolgozniuk kellett. Így volt ez az Infinite-tel is.

Bár a tánctermük légkondicionált volt, mit sem ért, patakokban folyt róluk a víz. Már napok, talán hetek óta így ment ez: mivel nem csupán egy új megjelenés, de egy világturné is a küszöbön volt, fáradhatatlanul kellett dolgozniuk és próbálniuk. Minden nap hosszú órákat töltöttek a táncteremben és a stúdióban, emellett még terítéken voltak egyéb forgatások és fotózások is.

A táncteremből most is csak zene és a lábak dobogása, néha-néha a padló csikorgása szűrődött ki.

-    Aack! – kiáltott fel tompán Myungsu a hátsó sarokból. Félrelépett és kibicsaklott a bokája. Már órák óta folyt az edzés szinte szünet nélkül, mégis, egy baleset nem hiányzott nekik.

Sungyeol volt az első a másik sarokból, aki észrevette, hogy valami nem stimmel barátjával. Gyorsan leállította a zenét és így szólt:

-    Tartsunk egy szünetet!

-    Ya, Sungyeol! Miért pont a szám közepén kellett megállítanod? – rivallt rá Woohyun. Sungyeol csak intett egyet a fejével sérült társa felé.

-    Jól vagyok, folytassuk! – makacskodott Myungsu. Nem akarta, hogy a bénázása miatt ne legyen elég idejük gyakorolni, nem akarta feltartani a többieket.

-    Mutasd csak! – ment oda hozzá a leader is. A fiú bokája már most elkezdett bedagadni és minden lépésnél fájt. Mégis hajthatatlanul akart tovább táncolni, a leader csak nagy erőfeszítések árán tudta megállítani.

-    Pihenjünk egyet! – intett a többieknek is, mire mindenki fáradtan nyúlt el a padlón. Hamarosan belépett a terembe a menedzserük és miután meglátta Myungsu sérült bokáját, aggódva tanulmányozta ő is.

-    Ezt bizony pihentetni kéne egy ideig – mondta.

-    Nem lehet! Jövő héten már itt a comeback, nem lazsálhatok pont most! – vitatkozott a fiú.

-    Itt meg mi folyik? – jelent meg a teremben a Woollim főigazgatója, Lee Jung Yeop.

-    Megsérült Myungsu bokája – felelte a menedzser. – Legalább egy napot pihentetnie kéne, főnök, a comebackig semmi esetre sem jön helyre.

-    Semmi bajom! – erősködött tovább L.

-    Nagyszerű! – kiáltott fel a CEO, de hangjából nem lehetett pontosan kivenni, tényleg így gondolja-e vagy csak ironizál. – Van egy jó hírem számotokra, de ezek szerint pont kapóra jön. Holnapra, azaz szombatra kaptok egy szabadnapot és eljöttök velem pihenni a tengerpartra. Egyrészt azért, hogy feltöltődjetek energiával a comebackre és a turnéra, másrészt pedig csak úgy, mert már régen töltöttem időt a drága alkalmazottaimmal – mosolygott a fiúkra. Ők egyszerűen nem akartak hinni a fülüknek. Kételkedve kérdeztek vissza többször is, de a CEO folyton csak bólogatott. Miután biztosra mentek, egy örömteli sikoly tört ki mindannyiukból és mint a gyerekek, egyből pattogni és örülni kezdtek a tengerpartnak.

Az aznapi próbákat persze nem hagyhatták félbe, hajnali kettőig gyakoroltak. Myungsu hol csak a sarokból nézte őket és ülve táncolt, amennyire tudott, hol be is kapcsolódott kicsit, még ha fájt is. A bokáját közben ellátták, lejegelték és egy merevítőt is húztak rá, hogy stabilan tartsa a csontokat.

Miután hazaértek, szokásosan hullafáradtak voltak, de még össze kellett volna pakolniuk a másnapi induláshoz.

-    Sungjong, összedobnál nekem is pár cuccot? – kérdezte Woohyun, ahogy meglátta, hogy a maknae szorgosan pakolgat a szobájában.

-    Hyung, csináld magadnak! – tiltakozott Sungjong.

-    Az enyémet is légy szíves! – szólt Sungyeol is. Beindult az áradat, végül az egész csapat helyett Sungjongnak kellett összepakolnia. Mérges volt már nagyon a többiekre. Nem volt elég, hogy egész nap őt ugráltatták, de még ilyenkor is mindent neki kell csinálni, amíg ők pihennek. Sungjong fejében elkezdett motoszkálni egy gondolat – bosszún törte a fejét. Valahogy meg kéne leckéztetni a hyungokat… De mégis mit tehetne ő, a maknae? Végül úgy aludt el, hogy a tengerpart helyett ezen fantáziált.

Másnap reggel már korán, 7 óra körül felkeltek, hogy időben elindulhassanak. Elvileg háromnegyed nyolcra jött értük a kocsi, ami a kirándulásra vitte őket.

Sungjong este nem tudott semmit sem kitalálni, bosszúja azonban tovább érlelődött a reggeli eseményeknek hála.

-    Elfogyott a tej? – nézett csalódottan a hűtőbe Sungyeol. – Sungjongie, nem ugranál le a boltba?

-    Nem hyung! Az a te reggelid, szerezd be magadnak! – „engedetlenkedett” a maknae.

-    Boltba mész? – csillant fel Dongwoo szeme. – Hoznál nekem is valamit, ha megkérlek?

A fiú már épp felháborodottan a földhöz akarta vágni a kezében tartott táskákat, amikor Hoya megmentőként így szólt:

-    Majd én elmegyek, nekem is be kell vásárolni az útra!

-    Köszönöm, hyung! – könnyebbült meg Sungjong. Hála Hoya önfeláldozásának végre be tudta fejezni a saját cuccai összekészítését és még reggelizni is maradt ideje, mielőtt elindultak volna.

Ami az elindulást illeti, hasonlóan sok negatív gondolatot szült a maknae fejében. Myungsuval ugyanis nem akarták cipeltetni a táskáját, így Sungjongra maradt ez a feladat. Ezzel még nem is lett volna különösebben gond, de mivel Sungyeol és Woohyun isten utolsóiként álltak neki a reggelinek és a készülődésnek, gyorsan ők is kiküldték a táskáikat a legfiatalabbal, akit – elmondásuk szerint – imádtak, amiért ilyen szorgalmasan kiszolgálta őket. Erről persze Sungjong tudott volna szépeket mesélni, de egyelőre inkább elnyomta minden indulatát, hogy a sok bosszúvágy szépen érlelődjön össze egy szándékká, egy ötletté, amivel ráijeszthet a többiekre majd a tengerparton. Az isteni szikra ütközben pattant ki a fejéből, nem sokkal indulás után. Elégedetten dörzsölte hát össze tenyerét és fejben szépen mindent elrendezett, hogy a dolgok jól menjenek. Miután megvolt, elégedetten szenderült ő is álomra a többiekkel együtt.

Nagyjából két órába telt, mire a dormtól a tengerpartig jutottak. Nem sokkal 10 után járt az idő, a hőmérséklet már most több volt a kellemesnél. Elég volt azonban már a tenger puszta látványa is ahhoz, hogy a fiúk felfrissülve érezzék magukat. Az ég kék volt, csupán néhány fehér felhő úszott át rajta, a nap pedig erőteljesen tűzött alá. A víz odalent kékes-zöldes színben fodrozódott, itt-ott megcsillantak rajta a nap sugarai.

Egy kis öbölben voltak, melynek teljes hosszán strandot alakítottak ki. Pálmafák, homokos part, a tenger zúgása, lágy szellő a nyílt vízről és nyugalom – ennél több nem is kellett a fiúknak. Rögtön letáboroztak néhány szabad nyugágyra, nem messze egy kis bártól és kezdődött a várva várt pihenés.

Délután három óra lehetett. Sunggyu a napernyő alatt feküdt és beszélgetett a CEO-val és a menedzser-hyunggal. Hoya és Myungsu a bárnál ücsörögtek, egy-egy hideg italt szürcsölve néztek végig a strandon napszemüvegeik mögül. A többiek, azaz Dongwoo, Woohyun és Sungyeol a vízben játszottak. Mindenki el volt merülve a saját elfoglaltságába, az alkalom tökéletes volt.

Sungjong egy darabig a többiekkel játszott a vízben, de ott is mindig ő maradt alul. Egyszerűen nem értette, mi ütött hirtelen a hyungokba. Többször is gonoszak voltak már vele, de most nagyon elszaladt velük a ló.  Ha nem leckézteti meg őket, talán még tovább fajul a dolog, ez pedig nem történhetett meg. Fokozatosan távolodott el a vízben játszó fiúktól, akik szinte észre sem vették, hogy már csak hármasban játszanak. Aztán amikor megfelelő távolságba ért, hirtelen lebukott a víz alá és elúszott, amilyen messze csak tudott.

A meleg kezdett már elviselhetetlenné válni Sunggyu számára. Egy része bekívánkozott volna a vízbe, egy másik viszont félt a leégéstől, és ez visszatartotta. Néhány jégkockát is elszopogatott már, de ezt sem merte túlzásba vinni, nehogy valami baja legyen a torkának. Aggódott a többiek miatt is, bár ők gondtalannak és gondatlannak tűntek, ahogy a vízben birkóztak.

Sunggyu szeretettel teli szemmel nézett végig csapattársain, mégiscsak nagyon szerette őket. Valamin azonban fennakadt a szeme: valaki hiányzott.

Lehúzta napszemüvegét, hogy jobban lásson. Rengetegen voltak a parton, a tömegben könnyen elveszhettek társai. Szerencsére a rajongók nem zaklatták őket, pedig néhányuk egyértelműen felismerte őket. Ennek az volt a hátránya (és az előnye is), hogy jobban beleolvadtak az embertömegbe.

Aggodalom kezdte el behálózni a leader szívét. Feltápászkodott nyugágyáról és helyet foglalt Hoya és Myungsu mellett. A két fiút kisebb lánycsapat fogta közre, de nem másztak olyan közel, hogy a fiúk levegőhöz se jussanak, hanem diszkréten szemlélték őket. Ahogy Sunggyu végignézett rajtuk, elfogta a büszkeség. Jól néztek ki mind a ketten, és ők az ő öcsikéi voltak.

-    Nem láttátok valahol Sungjongot? – kérdezte a két fiút.

-    Nem Sungyeolékkal volt… - mutatott Hoya a még mindig vígan pancsikáló fiúk felé, de elakadt a szava. Csak hárman játszottak a vízben, Sungjong sehol nem volt.

-    Biztos kiment a mosdóba – szólt Myungsu és belekortyolt az italába. Sunggyu megpróbált hinni neki. Már szinte meg is nyugodott, míg Sungyeolék a játékot megunva ki nem jöttek a vízből.

-    Sungjong nincs veletek? – kérdezte Woohyun szórakozottan, hangjában mégis nyugtalanság bujkált.

-    Azt hittük, ti tudjátok, hol van! – ijedt meg Hoya.

-    Az nem Sungjongé? – mutatott Dongwoo egy a vízben úszó fél pár papucsra. A hat fiú ijedten nézett össze. Hová lett Sungjong?

Szemét dörzsölgetve sétált ki Sungjong a vízből. Elégedetten nézett körül – sikerült átúsznia az öböl másik végébe, itt biztosan nem találják meg. A fél pár papucsát fel kellett áldoznia a nemes célért, bízott benne, hogy tényleg csapattársainál bukkan majd ki. Haját igazgatva lépkedett végig a forró homokon. A törölközője nem volt nála, de ilyen melegben nem is volt rá szüksége. Beült a legközelebbi bárocskába és újra átgondolta briliáns tervét: egy megfelelő pillanatban elúszik a többiektől és eljátszza az eltűntet. A hyungok pedig aggódni fognak érte és reményei szerint átgondolják, mi sok rosszat tettek vele az elmúlt napokban és változtatnak majd viselkedésükön. Sungjong erre időt ad nekik, aztán majd ha közeledik az indulás pillanata, visszamegy hozzájuk. Csak abban bízott, hogy észreveszik eltűnését – ha nem, minden hiábavaló volt. Addig is itt fog ülni és élvezni a meleget és nyugalmat.

Rendelt magának egy jeges teát és az öböl felé fordult. Végignézett az embereken, hogyan játszottak gyerekeikkel, testvéreikkel vagy barátaikkal, vagy éppen csak élvezték szerelmük társaságát. Magányosnak érezte magát és elfogta valamilyen irigység, amiért ő nem szórakozhat ilyen nyugodtan a családjával. Persze imádta csapattársait, a második családját, bármilyen mérges is volt épp rájuk, de komolyan elgondolkodott rajta, milyen jó lenne átlagos embernek lenni.

-    Bocsánat – szólította meg valaki váratlanul. A fiú meglepetten nézett oldalra. Egy lány állt mellette, talán középiskolás lehetett. Egész csinos volt, szemei csillogtak, arca piros volt zavarában. Sungjong jól látta, hogy kezében egy noteszt és egy tollat szorongat.

-    Te Sungjong vagy az Infinite-ből, igaz? Kérhetnék egy aláírást?

-    Ahh, hát… - Egy pillanatig tétovázott. Azon gondolkodott, hogy nézhet ki éppen. A haja vizes volt és összevissza állhatott, amit a rajongók esetleg vonzónak gondolhatnak a maga módján, arca viszont smink nélkül is teljesen felismerhető volt. Egy picit kínosnak érezte, hogy így felismerték, de nem volt az a nagyon hiú típus. Körbenézett, biztosra vette, hogy a menedzser-hyung nincs a környéken és mosolyogva írt alá a lánynak. Ezzel beindult a lavina, többen is jöttek hozzá, hamarosan szabályosan körbefogták, kénytelen volt menekülni valahogy. Csak nem lehetett nyugta! Már látta előre a képeket és cikkeket, amiket az interneten közzétesznek majd róla. Még kapni fog Jung Yeop-hyungtól…

-    Hová tűnhetett ez a Jongie? – sóhajtott nagyon Woohyun. Miután észrevették, hogy a maknae nyom nélkül eltűnt, két csapatra oszlottak, hogy megkeressék. A CEO-nak és a menedzserüknek nem szóltak, sőt, Myungsu gondjaira bízták őket, hogy tartsa náluk a frontot, nehogy véletlenül bármi olyat megtudjanak, ami miatt büntetés járna. Woohyun Sunggyuval ment együtt, a másik csapatot pedig Dongwoo, Hoya és Sungyeol alkotta.

Sunggyu nem felelt semmit Woohyunnak, csak ment és fejét forgatva nézett mindenfelé. Ő tartozott felelősséggel az egész csapatért, de a csudába is, Sungjong is felnőtt volt már! Hogy tudott így elkeveredni minden szó nélkül? Valami gyanús volt a leadernek, mégis attól tartott, valami történt a fiúval. Egy pillanatra megfordult a fejében, hátha a vízben is szét kéne nézni vagy riasztani valakiket, hogy segítsenek megkeresni. De próbálta félretenni az efféle baljós gondolatokat és tiszta fejjel gondolkodni.

Az idő nehézkesen döcögött előre, habár már vagy két órája eltűnt társuk nyomában voltak. A fél partot átkutatták már, felkeltve az egész hely női tagjainak figyelmét. Hiába a napszemüvegek és egynéhányukon a sapkák, ragyogó alkatukat és kinézetüket akkor sem tudták elrejteni.

Hamarosan újra egyesült a két csapat, mindketten eredménytelenül. Mostanra komolyan aggódtak Sungjongért és dűlőre jutottak: még egyszer végigjárják a partot, de ha nem találják meg a fiút, jelentik Jung Yeop-hyungnak, hogy baj van.

Sungjong számtalan aláírást kiosztott, mire lazább lett a kör. Ahogy esélye nyílt rá, egy jó ürüggyel elslisszolt a bártól és elrejtőzött egy öltözőben. Talán öt perce bujdoshatott is, amikor sírásra lett figyelmes a kabin közeléből. Valami kisgyerek lehet, aki elkeveredett a szüleitől, gondolta magában. Kilesett az ajtón – tiszta volt a levegő – és kilépett. Egy öt év körüli kisfiú pityergett a kabin mellett a földön ülve, magányosan. Sungjong odalépett hozzá és óvatosan megszólította.

-    Mi történt, kisfiú?

-    Anyu… nem találom anyucit – szipogta.

-    Szegénykém! Gyere, Sungjongie-hyung segít megkeresni, rendben? – mosolygott rá. – Hogy hívnak? És merre láttad legutóbb anyukád?

-    Jiho vagyok és nem tudooom – tört ki belőle ismét a sírás. Sungjong óvatosan magához ölelte a kisfiút, hogy megnyugtassa, majd kezét nyújtva neki elindultak felkutatni az elveszett anyukát.

Jiho teljesen kétségbe volt esve, mégis meglepte Sungjongot a bátorsága, hogy csak úgy el mert jönni egy idegennel. Biztosan nagyon szerette az anyukáját, ahogyan az anyukája is őt. Nagyon aggódhattak már miatta. Egy pillanatra megtorpant és elgondolkozott: vajon a hyungok is aggódnak érte? A nap folyamán először kezdett valami bűntudatfélét érezni, amiért elszökött tőlük. Már nem is volt annyira mérges rájuk, egy új érzés kerítette hatalmába: mit fog kapni, amikor újra felbukkan a többiek előtt? Nagyon mérgesek lesznek rá, ez 100%. Nem baj, legalább elmondhatja nekik végre a maga problémáját, elmondhatja, hogy ő nem egy rabszolga, csak mert ő a legfiatalabb, hanem egyenjogú tagja a csapatnak.

Az idő vészesen telt, ahogy az elveszett anyukát keresték. Sungjongnak lassan vissza kellett volna mennie a csapatához, de Jiho mamájának még mindig nyoma sem volt.Végül elhatározta, hogy elviszi az egyik nagy épületbe, ahonnét a hangszórókat is kezelik és bemondatja a nevét. Kicsit széegyellte magát, amiért csak ilyen sokára jutott eszébe a dolog. Már lassan sötétedett, mire Sungjong sikeresen leadta a kisfiút. Az anyukája tiszta ideg volt és könnyekben tört ki, ahogy magához ölelhette Jihot. A szemei kimondhatatlan hálát tükröztek, ahogy meghajolt Sungjong előtt. Sungjong csak mosolygott rá és ahogy tudott, visszaindult a többiekhez.

-    Nagyon elhúzódott ez a mai játszma – mondta ki félhangosan, ahogy a lemenő nap fényében sétált a parton. A tömeg már eloszlott, alig néhányan voltak csak a parton, így az Infinite tagok már messziről kivehették Sungjong közeledtét, mégsem szaladt elé senki, hogy üdvözölje. Talán észre sem vették, hogy eltűnt? Egy pillanatig sem aggódtak miatta? Ahogy odaért a többiekhez, rögtön megbizonyosodhatott ennek ellenkezőjéről.

-    Ya, Lee Sungjong! – ugrott fel Sunggyu a nyugágyról. Hangja ideges és indulatos volt, itt most szidás következett. – Megmondanád, mégis merre jártál egész délután?

-    Én csak… - mentegetőzött volna a maknae, de a másik nem hagyta.

-    Tudod, hányszor kutattuk át utánad az egész partot? Tudod, hányszor néztünk szét a vízben is, hátha ott történt veled valami? Tudod, mennyire aggódtunk miattad!? – bukott ki végül Sunggyuból a lényeg is. Sungjong elképedt egy pillanatra. Bűntudata volt. Eddig úgy gondolta, a kisfiú ügyére foghatja az egész távollétet, de most már nem tudta kifogásként használni. Itt volt az idő, hogy elmondja az igazat.

-    Miért csináltad? – tette még hozzá egy fokkal lágyabban, mégis kellő szigorral a leader.

-    Én csak… Én csak szerettelek volna megleckéztetni titeket egy kicsit! Napok óta csak ugráltattok folyamatosan! Mindent én csináltam helyettetek, amíg ti pihentetek, pedig én is ugyanolyan fáradt voltam! Ez így nem állapot, hyung! Nem vagyok rabszolga, csak ezt akartam megmutatni.

-    Idióta! – fogta a fejét Sunggyu. Nem szeretett ilyeneket mondani a többieknek, most viszont valahogy kibukott belőle. Fel volt háborodva Sungjong viselkedésén, most viszont már átlátta a helyzetet és bűntudata volt, de ezt nyíltan nem mondta volna ki.

-    Milyen szép családi hangulat! – bukkant fel kettejük kereszttüzében a CEO. – Valóban nem volt szép dolog, Sungjong, amit tettél! Bármi történhetett volna, mit gondoltak volna a szüleid, ha velünk tűnsz el!? Egyáltalán hogy állhattam volna újra nyilvánosság elé, ha valami bajod esik? Sok minden forog kockán egy apró ballépés miatt, Sungjong! Azonban – fordult ezúttal a hátul gubbasztó többi tag felé -, tőletek sem volt szép, amit csináltatok a maknaevel! Nem szabad kihasználnotok a helyzeteteket idősebbként, hanem példát kellene mutatni a fiatalabbnak! Valahogy jóvá kell tenni a dolgokat. – Egy időre elhallgatott és gondolkodást színlelt, de elég rosszul színészkedett, látszott rajta, hogy már előre előállt egy tervvel. – A legjobb megoldás az, ha Sungjong kártérítést kap. Mivel ti vagytok elsősorban a hibásak Sungjong mai viselkedéséért, ezért mit szólnátok hozzá, ha engesztelésképp egy hétig ti lennétek Sungjong rabszolgái?

-    Micsoda!? – bukott ki egyszerre az összes fiúból a kérdés.

-    Hyung, nem teheted ezt, én nem ártottam Sungjongnak! – csattan fel Hoya. – Reggel is elmentem helyette a boltba!

-    Nem, nincs kivételezés. Egyikőtök sem állította le a másikat, így mind hibásak vagytok. Mellesleg nem kételkedem benne, hogy mind ugráltattátok szegény fiút – tette hozzá halkan.

-    Hyung~~ - kezdte Sungjong csillogó szemekkel. – Ez csodás ötlet, elfogadom a jóvátételt! De, mivel én nem vagyok olyan, mint a többiek, megelégszem azzal is, ha csak két napig szolgálnak ki, elvégre az utóbbi két nap volt olyan szörnyű.

-    Akkor legyen úgy! – bólintott Jung Yeop. – Majd a menedzseretek gondoskodik róla, hogy a fiúk be is tartsák a büntetésüket! De most béküljetek ki végleg, aztán pedig pakoljatok össze, mert indulunk haza! Hosszú volt ez a mai nap, és milyen fárasztó! A vendégeim vagytok még egy vacsorára ha visszaértünk, de aztán nyomás pihenni! Holnapután comeback! – osztotta ki a parancsokat a főnök.

Ezt követően minden úgy történt, ahogy azt elmondta. Sungjong boldog volt, amiért azért mégis sikerült elérnie valamit a mai nap és már alig várta, hogy minden őt ért sérelmet levezessen a hyungokon az elkövetkező két napban. Aztán majd meggondolják kétszer is, hogy ujjat húzzanak-e újra a maknaeval!, gondolta elégedetten, majd hamarosan elnyomta őt is az álom az autóban, ahogy visszafelé hajtottak Seoul belvárosa felé…